Kvarkvihar

Nemrég láttam ezt a párbeszédet a neten:

- Szia! nap mint nap eszembejutsz :) annyi sulis dolog összejött, h csak tragyazni tudok a farmodon, emailt irni nem.. :( még. PUSZIM

- :) hát nekem is csak arra van időm h fejjem a tehenet meg leszedjem a meggyet. :)

Amiről eszembe jutott, hogy régen is volt olyan, hogy a szerelmes legény megművelte éjjel a kiszemelt családjának földjét, viszont manapság már a nők is egyenrangúak ebben, hiszen a virtuális világban ők is tehetnek ilyet a kedvesért. :D

(Természetesen a FarmVille-ről van szó, amiről a napokban Árpád apánk is megemlékezett rosszallóan.)

Van egy amerikai TV show az I get that a lot, amiben hírességek beállnak egy átlagos munkahelyre, és úgy tesznek, mintha nem ők lennének azok, csak hasonlítanának. Ha a vevők felismerik őket, akkor azt felelik rá, hogy "Mindig ezt mondják". Aztán ebből vicces helyzetek lesznek, ahogy a "hasonmás" a hitetlenkedő emberekkel cseveg.

Nem mindenkit ismerünk itt az ottani hírességek közül, de néhányat igen, és az ismertebbek közül például a Heidi Klum-os videó nagyon jópofára sikerült.

Magyar hírességekkel nem hiszem, hogy működne. Egy nagy országban még elmegy, de nálunk ki hinné el, hogy a benzinkutas nem Havas Henrik, csak a megszólalásig hasonlít rá? Nem hiszem, hogy bárki is bedőlne. :P

Csak egy példa ebből az előadásból: mutatnak benne egy 97 éves multimilliomost, aki saját kezűleg épített magának nemrég kerítést, mert a szakember szerinte túl sokat kért érte. A kerítés építése után a műtőben kötött ki, de nem mint páciens, hanem mint orvos, ugyanis még mindig havi 20 nyílt szívműtétet végez. Vajon a magyar orvosok közül hányan dolgoznak 97 éves korukban? :P

És ő csak egy példa volt a sok közül. A titok: jó helyre kell születni, ahol az emberek olyan életmódot alakítottak ki maguknak, amitől 100 évesen is aktívak tudnak maradni fizikailag és szellemileg.

Ha nem sikerül odaszületni, akkor érdemes lenne legalább átvenni az életmódjukat, de a körömpörköltről nehéz lemondani. :)

• Mi az, amit te tudsz a legjobban a magyar színészek közül?

• Üvölteni, bőgni, röhögni, üvöltve-bőgni, bőgve-röhögni, röhögve-üvölteni...

Amikor ilyesmit olvasok egy színészinterjúban, akkor mindig elmélázom azon, hogy színészként milyen más érzés lehet dolgozni menni, mint nekünk, akik bemegyünk reggelente a gyárba (ki ilyenbe, ki olyanba) normális dolgokat csinálni. :P

Mindig is utáltam azokat a filmeket, ahol az elején van egy félreértés, és utána a film egész további része azzal telik, hogy a félreértés miatt mindenféle kavarodás támad, pedig az egészet az elején két mondattal tisztázni lehetett volna. Azt még jobban utálom, amikor az életben esik meg ilyesmi.

Sokszor valamit egyszerűen félreért a másik, és elkezd duzzogni, és hiába próbálod megmagyarázni neki, hogy nem úgy gondoltad, mert úgysem hallgat rád. Aztán ott van még a büszkeség is, hogy ha egyszer beütött a sértődés, akkor a felek mindegyike a másiktól várja, hogy megtegye az első lépést a békülés felé.

Gyerekes ez az egész, de nehéz nem beleesni a csapdába. Ha nekem sikerül is elkerülnöm, akkor a másik esik bele, és megint ott van a büszkeség és a sértődés, amik miatt nehéz kibogozni a dolgot.

Szerintem az emberek szándékosan bonyolítják ilyesmikkel az életüket, mert így izgalmas drámákat lehet átélni a mindennapokban. Lehet, hogy csak velem van a baj, hogy nem tudom ezeket igazán élvezni. :D

Ez a képsorozat, ami egy család arcának változását mutatja az évek múlásával, minden évben feltűnik, ahogy készülnek az újabb képek. Az apuka fotós, úgyhogy szakmai ártalom lehet a dolog. :)

Ez a tanulságos tudósítás egy olyan táskából átalakítható vízhatlan mentőeszközt mutat be, ami hajótörésnél a víz felszínén tartja az áldozatot. Nagyon praktikus és ötletes. Kár, hogy olyan röhejesen néz ki, hogy a műsorvezető sem állja meg röhőgőgörcs nélkül. :D

Nemrég könyvtárban jártam, és ha már ott voltam, meglátogattam a mellékhelyiséget is. A mosdók felé közeledve csobogás fogadott, ami önmagában nem szokatlan, de most azért hallatszott ennyire, mert egy férfi a lábával kitámasztotta a mosdó ajtaját, és közben az ajtóhoz legközelebbi mosdónál a kezét mosta.

A lábát átlépve beslisszoltam mellette, de amikor megszűnt a vízfolyás hangja, hátrapillantottam, és azt láttam, hogy a férfi kiugrik a mosdóhelyiségből, elrántja a lábát, és becsapódik mögötte az ajtó. Csak egy pillanatra csodálkoztam ezen, azután rájöttem, hogy nagyon is racionális, amit tett, hiszen éppen az a furcsa, ha valaki megmossa a kezét, majd kifelé menet lenyomja a kezével a kilincset, amihez a többiek is hozzáértek, ezzel semlegesítve a kézmosás hatását. Sok ember a WC-helyiségből egyenesen az ajtó felé lépked határozottan, és esze ágában sincs megmosni a kezét, ezért a WC külső ajtajának kilincse jó kis bacitenyészet lehet.

A neten rákeresve kiderült, hogy sokan tudatában vannak a problémának, és ezért a kéztörlő papírral vagy papírzsebkendővel nyomják le a kilincset, és a papírt utána egyből bedobják az ajtó melletti szemetesbe. Mások arról számolnak be, hogy a WC-lehúzót is papírral fogják meg, illetve megint mások lábbal aktiválják a kallantyút, ha az alacsonyra szerelt tartályos változatról van szó.

Ezeket már ismertem, de a fenti, ajtón kiugrós módszer új volt számomra. Ezt a megoldást még nem láttam eddig a gyakorlatban alkalmazni. :)

Újra belebotlottam a kronovizorba a neten, ami egy olyan szerkezet, amivel bele lehet nézni a múltba és a jövőbe, mint egy TV-vel. Egy olasz tudós pap építette, aki próbaképpen Krisztus keresztre feszítését is megnézte rajta (mi mást?), és működött is, de a Vatikán állítólag elsüllyesztette, és azóta arra használja, hogy az általa megszerezhető tudással irányítsa a világot.

Először kételkedtem, hogy tényleg létezik ilyen gépezet, de aztán láttam, hogy felsőbb helyről megerősítették az információt. :P

Éppen arról olvasgattam a neten, hogy egy fickót kinevet a barátnője, amiért először a zoknit húzza fel, és csak utána a nadrágot, amikor arról értesültem, hogy bizonyos esetekben a zoknit még az alsónadrág előtt is érdemes felhúzni.

Vannak olyan gombás fertőzések, amiket az ember mezítláb mászkálva közösen használt helyiségekben szedhet össze, például zuhanyzókban vagy öltözőkben. Ha ilyen dolog burjánzik a lábunkon, akkor zokni nélkül felhúzva az alsót átvihetjük olyan területekre a gombát, ahova nem igazán szeretnénk. Ha szoktál mezítláb járni ilyen helyeken, akkor öltözésnél érdemes legelőször a zoknit felhúznod, mert ez lokalizálja a lábadra a fertőzést a további ruhadarabok felvételénél.

De talán még jobb ötlet papucsban mászkálni ott, ahol sok ember megfordul rajtunk kívül, és akkor nincs szükség ilyen utólagos óvintézkedésekre. 8-)

Ha esőben az előttünk haladó autónak be van kapcsolva a hátsó ablaktörlője, az olyan hatást kelt, mintha az autó egy nagy kutya lenne, és a farkát csóválná. Miután ez a gondolat felötlött bennem, az út további részét barátságosan farokcsóváló autók között tettem meg, ami határozottan derűsebbé tette az utazást. :P

A zen-mesterek a hozzájuk látogatók elméjére voltak kíváncsiak, nem a felszínes külsőségekre, ezért bemutatkozásként egyszerűen annyit kértek, hogy a látogató csináljon valamit. Érdekes elgondolkozni azon, hogy mi lenne az, amivel önmagadat a legjobban be tudnád mutatni egy zen-mesternek.

Kellene néhány ilyen tál itthonra is, de egy 30 centis darab 92000 forintba kerül. A lábosmeditáció drága dolog. :P

Megint leszakadtam az életadó netről, csak a múltkori esettől eltérően most nem a netkapcsolat nyiffant ki, hanem maga a gép. Bár műszaki területen tevékenykedem, de kifejezetten nem szeretek a dolgok ténylegesen műszaki részével foglalkozni. Az autó menjen magától, a számítógép is. Egyiket sem szeretem szerelgetni hobbiból.

Most viszont kénytelen voltam nekigyürkőzni, és mint kiderült, olyan alkatrésszel volt probléma, amihez az utolsó csavarig szét kellett szedni a gépet. (Az alaplap hűtőventillátora romlott el, és ki kellett szedni az egész alaplapot, mert csak az alja felől lehetett leszedni.) Egy laptophoz képest annyi előnye van a desktop gépnek, hogy házilagosan is lehet gyógyítani ilyeneket, nem kell beadni szervizbe, így egy 1500 forintos alkatrészcserével megúsztam a dolgot.

A szerelés közben nosztalgia ébredt bennem a régi idők iránt, amikor az volt a szórakozás, hogy a család körülülte a tüzet, és meséltek, énekeltek. A tűz legalább soha nem romlott el. Hacsak nem esett az eső. :P

Valaki ezzel a kereséssel érkezett az Agyviharra. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mit is szeretett volna látni. :P

Nicholas Cage, mint apa tréningezi a leánykáját ebben a filmben, hogy ha mellbelövik, akkor csak egy kis ütést fog érezni, és hátraesik, de nem lesz komolyabb baja:

Miután a lány feltápászkodik, és kipiszkálja a golyót a védőmellényből, Cage apuka megdicséri, majd azt mondja, hogy még két lövés, hogy szokja, aztán irány haza. Cserébe kiegyeznek egy jégkrémben hazafelé, ha nyafogás nélkül tűri a maradék két lövést.

Ki ne szeretne magának egy ilyen apát, mint Nic ebben a filmben? :D

Millais Ophélia-ról készült festményébe botlottam az egyik nap, és mint megtudtam, a halott Ophélia élő modelljének sem volt éppen nyugodalmas halála.

Elizabeth Siddal, a festő/költő Rossetti felesége, sokat betegeskedett, és házasságuk után nem sokkal meg is halt. Rossetti odavolt a fájdalomtól, és a temetésen a koporsóban fekvő felesége hosszú vörös haja alá csúsztatta a saját költeményeinek egyetlen másolatát tartalmazó jegyzetfüzetét.

A férj később elkezdett zülleni, és azt gondolta, hogy többé már nem fog tudni festeni, verseket írt inkább tehát, de az új versekkel együtt a régieket is szerette volna kiadni, ezért kérelmezte a hatóságoknál a notesz exhumálását. Megkapta az engedélyt, kihúzták a feleség haja alól a füzetet, és visszaadták neki. Csak annyi baja volt, hogy egy kukac átfúrta magát rajta, ezért egyes verseket nehéz volt elolvasni, de ezt áthidalták, és végül kiadták őket. A verseket nem fogadták jól, mert túl erotikusak voltak, úgyhogy nem hoztak sikert Rossetti-nek, és ráadásul az exhumálás emléke is kísértette élete végéig.

Szép, morbid romantikus történet, nem igaz?

Mostanság James Burke Connections sorozatát nézem, és az egyik epizódban, amelyik a számítógépről szól, ezt mondja: "A legtöbb ember életében a számítógép nem több, mint csupán egy gyors összeadógép, ami a számlákat küldi."

A sorozat persze nem ma készült, de mai fejjel belegondolva furcsa, hogy valamikor tényleg csak ennyi volt a számítógép a legtöbb embernek. Visszatekintve teljesen valószerűtlen, hogy volt idő, amikor nem volt net, Wikipédia és a többi. Tán igaz se volt. :D

Az egyik fórumon éppen arról írogattak az emberek, hogy mi volt az első nagy felismerés az életükben, amire emlékeznek, és erről a témáról nekem egyből a kötőjel ugrott be. Emlékszem, egyszer olvasás közben felfigyeltem a vonalakra a sorok végén, és hirtelen bekattant az agyamban, hogy ez a jel a következő sor első szavával köti össze a szót. Úgy látszik, a család elfelejtett felvilágosítani arról, hogy mit jelent ez a jel, ezért magamnak kellett rájönnöm. Ugyanis ez valamikor óvodás koromban történhetett, mert amikor iskolába mentem, akkor már rég tudtam olvasni.

Az óvodában egyébként én olvastam fel a mesét a többieknek a könyvből, mert az óvónők rám lőcsölték a feladatot (amit én boldogan vállaltam), ők pedig addig az óvoda konyhájában pihengettek, és pletykáltak.

Kizsákmányolt, ingyen dolgozó gyermekmunkás voltam. :P

Régen időnként még problémáztam azon, hogy amit vagy amelyt kell az adott helyen írni, és próbáltam követni a szabályokat, de aztán olvastam, hogy a kettő kezd összeolvadni a lezser nyelvhasználatban, valamint az is több helyen elhangzott már, hogy a nyelvész dolga a nyelv megfigyelése, nem pedig a felügyelete, úgyhogy manapság már nem aggódom emiatt.

Elvégre a nyelv én vagyok (a többi magyarul beszélővel együtt), úgyhogy ahogy én írom, az a helyes, hiszen én (is) alakítom a nyelvet. Nem is tudom, minek kellenek egyáltalán helyesírási szabályok. :P

Eddig azt hittem, hogy ez a fickó, aki papírral és ceruzával jegyzetel a laptopok tengerében, kiemelkedően nonkonformista, de most vetélytársa akadt. :)

Ilyen az, amikor valaki a jógát sportként űzi. A jóga szellemiségéhez nincs sok köze, de kétségtelenül látványos:

A második részt odatekertem a végéhez, ahol vicces változatban csinál hidat a hölgy. Nagyon könnyűnek látszik, ahogy csinálja. :)

A Google szerint egyébként ő volt annak idején a Kék Villámban az ablak előtt tornászó leányzó, ha valaki emlékszik a jelenetre. :P

Ma olvastam, hogy van egy olyan oldal, ahol meg lehet hallgatni, hogy más nyelveken hogyan mondanak ki dolgokat. Kérheted, hogy egy kifejezést mondjanak ki az adott nyelven, és egy megfelelő nyelvű látogató kiejti neked. Ez hasznos lehet, ha pédául idegen nyelven kell szerelmet vallani valakinek. :)

Itt van a magyar részleg, ahol meg lehet nézni, hogy mire kértek magyar kiejtést, és a "Nagyon szeretlek!" kifejezés még válasz nélkül árválkodik. Ezt sürgősen orvosolni kellene! :)

Ma láttam, hogy már ilyen is van. Egy jó erős mágnes tartja össze elöl az orron a szemüveget. Úszószemüvegnél egész praktikus lehet, de hagyományos szemüvegnél egyelőre nem látom, hogy mi a pláne benne.

Amúgy egy olyan erős mágnest, ami egy úszószemüveget is a fejen tud tartani, ésszerű dolog az ember fejéhez közel tartani? A mágneses mező nem hathat esetleg az agyra, ha csak kis mértékben is? Ha szerencsénk van, akkor esetleg még javíthat is rajta. :P

A szomszédunkban van egy barátságos kutya, aki persze ismer minket, és engedi is magát megsimogatni a két ház közötti kerítésen keresztül. Ha viszont az utcafronton megyünk el, akkor ugat, és csattogtatja a fogait. Ha szólunk neki, akkor látszik, hogy kicsit elbizonytalanodik, de aztán folytatja az ugatást.

Ismertem más kutyákat, akiket kintről is nyugodtan meg lehetett simogatni, ezért néha elgondolkozom, hogy ez a kutya vajon hülye, hogy kintről nem ismer meg minket, vagy éppen hogy jól meg van nevelve, hogy a kinti embereket automatikusan ellenségnek tekinti, még ha ismerősök is.

Mindenesetre eléggé lehangoló elmenni ott az utcán. Olyan, mintha egy jó barát hirtelen nem akarna szóba állni veled. :P