Kvarkvihar

Végére értem a Karamazovoknak nagy sokára. Elég hosszú ideig tartott, mert nem tudtam egyszerre néhány oldalnál többet olvasni belőle. Pedig először ideális választásnak tűnt, hiszen közel állnak hozzám a klasszikus, filozofikus könyvek, és ezekkel a részekkel nem is volt bajom, csak azokkal, ahol Dosztojevszkij mindenáron az emberi érzésekben akart mélyre ásni.

Ennyi szenvelgést, szeret nem szeret dilemmázást, hisztérikus jelenetet régen olvastam egy könyvben összezsúfolva. Nem szeretem a picsogás szó hangzását, de ez tűnik a legmegfelelőbbnek a szereplők viselkedésének leírására. Lehet, hogy csak az én lelki alkatomhoz nem passzolt, de küzdelmes dolog volt a végére érni. Talán 15 év múlva újra megpróbálom. :P

Mostanában mindig a Chatroulette-be botlom a neten, nagyon rá vannak kattanva a népek. Ma például valaki azt írta, hogy

Everytime someone nexts me on #Chatroulette I die a little.

Vagyis minden alkalommal, amikor valaki továbbkapcsol róla, meghal egy kicsit. Azt hiszem, továbbra sem próbálom ki. Rossz lehet apránként meghalni, ahogy elkapcsolnak rólad a szőrös szívű ismeretlenek. :P

Amerikában fel kellett öltöztetni egy hóembert, mert a helyi lakosok szerint erkölcstelen volt. Szomorú egy ország lehet, ahol ennyire prűdek az emberek. Ti se építsetek meztelen hóasszonyt, ha Amerikában jártok. :P

Azt a videót nézve, amelyen André Rieu Sosztakovics híres valcerét játssza az amszterdami fociszurkolóknak, elmerengtem azon, hogy vajon a Fradi-Újpest meccs szurkolói is ilyen lelkesen énekelték-e volna vele a dallamot, vagy inkább elküldték volna melegebb éghajlatra, ha klasszikus zenével áll ki eléjük. :P

Olvasom, hogy egész márciusban akcióznak majd a rendőrök, és többek között a kerékpárok kötelező tartozékainak meglétét is ellenőrzik majd.

A KRESZ szerint ezek a következők:

• fehér színű első lámpa
• vörös színű hátsó lámpa
• vörös színű hátsó prizma
• két, egymástól független fék
• csengő
• borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken
• fényvisszaverő ruházat (lakott területen kívül az úttesten éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között)

Ezek közül nekem csak a vörös színű hátsó lámpa, és a két, egymástól független fék van meg. Azt hiszem, jobb, ha biciklivel nem kerülök a rendőrök szeme elé ebben a hónapban. :P

Ilyen állat kellene otthonra házőrzőnek. Megnyugtató érzés lenne éjjel hallani a cirkálását az előszobában, ahogy a karmai kopognak a köveken. :P

És persze a film is.

Vasárnap szépen sütött a nap, és úgy adódott, hogy busszal kellett mennem valahova. A buszmegálló egy nagy ház árnyékában volt, a ház leárnyékolta a megálló nagy részét. Mivel télen ritkán van nap, ezért kerestem egy olyan pontot, ahol nem volt árnyék, és élveztem a napsütést.

Az viszont meglepett, hogy az emberek nagy része teljesen közömbösen az árnyékban ácsorgott. Néhányan a napos részen álltak, de ők is láthatólag csak véletlenül. Furcsa volt, hogy mások nem keresik a napfényt, amikor ilyen kevés van belőle télen.

De az is lehet, hogy velem van a baj, és túlságosan napfüggő vagyok. :P

A múltkor nem volt egészen világos, hogy miért kell a BBC-nek külön rajzfilmet csinálnia a lányok gondolkodásának megváltoztatására, de mint kiderült, a brit nők közül egyre többen törekednek megszállottan arra, hogy tökéletesen nézzenek ki az alsóbb régiókban is, és ezt a trendet akarják megfordítani.

Néha olyan érzésem van, hogy itt a nyugati civilizációban már kicsit túl jó dolga van az embereknek. :P

Ma történt, hogy át akartam menni az úton, de meg kellett állnom, mert egy kocsi éppen arra ment. A kocsit egy tagbaszakadt ember vezette, akinek az ölében közben egy pincsi nagyságú kutya ült. A látvány hatására nyomban az a kép ugrott be, hogy mi maradna a kutyából, ha a fickó nekimenne valaminek, és a testével nekipréselné az ölebet a kormánynak.

Utána használhatná ágyelőnek. :P

Időnként meg szoktam nézni, hogy honnan érkeznek az Agyviharra, és nemrég az alábbi sort láttam a látogatók listájában:

localhost/system/todo/entry.php?pmEntryAn=484

Kevésbé vájtfülűek számára megfejtem, hogy ez annyit jelent, hogy valaki a saját gépén futtat egy programot, amivel a teendőit nyilvántartja, és az egyik teendője a blog egyik bejegyzésének olvasása volt.

Bizsergető érzés teendőnek lenni valakinek a listáján. :D

Az orosz fiatalok tudnak élni. Megmutatják, hogy egyszerű eszközökkel is fel lehet dobni egy unalmas, hideg estét. :D

A háttérben hallatszó narrációból kiderülhetne, hogy mennyire elfogadott ez a fajta szórakozás arrafelé, de ehhez kellene valaki, aki járatos Puskin nyelvében. Vajon jár errefelé egy ilyen képzett ember? B)

Az alábbi videón az úriember a biztonsági kötél fontosságáról beszél, és arra is felhívja a figyelmet, hogy a kötelet szilárdan kell rögzíteni. A hatás kedvéért kicsit meg is rángatja. A többi történelem.

Nemrég hallottam említeni (1:12 körül), hogy Buddha szerint az élet szenvedés. De, tette hozzá az előadó, ezzel nem azt akarta mondani, hogy csak szenvedés van a világon, hanem hogy "shit happens" (kb: mindig beüt valami).

Az angol kifejezés, amit használt, ugyan elég profán az emelkedett témához képest (a közönség vihogott is rajta), de kétségkívül találóan összefoglalja a lényeget. :)

Indiában egyes helyeken az a szokás, hogy ha valakinek valóra válik egy kívánsága, akkor elgurul az egyik városból a másikba a családja kíséretében. Egy férfi nemrég 8 nap és 8 éjjel egyfolytában gurult ilyen okból kifolyólag. Nézzétek meg, hogyan.

Éppen egy történelmi könyvet olvasok, ahol a 18. századról esik szó, és ennek kapcsán eszembe jutott, milyen zavarónak találtam mindig is, hogy pl. a 18. század az 1700-as éveket jelenti, pedig mennyivel praktikusabb lenne, ha az 1800-as évekre utalna, mert akkor az évszám eleje ugyanaz lenne, mint a század sorszáma.

Ha a századok sorszámozását informatikusok találták volna ki (akik tudvalevőleg nullával kezdik a számozást), akkor az 1-99-es évek a 0. századba estek volna, 101-199-ig az 1. századba, és így tovább.

A világ kétségtelenül rendezettebb hely lenne, ha az informatikusok igazgatnák. :P

az énekes önkezével vetett véget életének. Mindössze 30 éves volt. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetése hisztérikus tömegbohózattá vált. A fájdalomtól megzavarodott rajongók mindenáron be akartak menni a ravatalozóba, a megvadult tömeg útját Koós János állta el kétségbeesetten.

Micsoda remek híradóanyag lenne ebből manapság. :P Akkoriban gondolom legfeljebb csak az újságokban lehetett olvasni erről.

Azon viszont meglepődtem, hogy befőttet is vittek a sírjára a rajongók. Nem tudtam, hogy nálunk is dívik ez a szokás:

Halála hírére gyászba borult az ország, rajongói egyszerűen nem tudták feldolgozni a veszteséget. Még évekkel később is virágcsokrok százai borították sírját, de sokan akadtak olyanok is, akik – kelet-európai szokás szerint – élelmiszert, befőtteket vittek a sírjára.

Ide kattintva láthattok egy videót Haiti-ről, amit menet közben az egérrel húzva 360 fokban lehet forgatni ide-oda. Néhány év múlva valószínűleg minden eseményről ilyen felvételek lesznek a híradóban, hogy a néző körülnézhet majd kedvére.

Ennek az esküvői tortának lenyűgöző a külseje, a belseje és a mérete is. Beleharapnék. :)

Miután megírtam a levelet, és megnyomtam az Elküld gombot, nyomban rádöbbentem a tévedésemre, de már késő volt. Azonnal belém hasított, milyen kínos következményei lesznek ennek a levélnek, de abban a pillanatban szerencsére fel is ébredtem.

Az ilyen álmok után leírhatatlan megkönnyebbülés az ébredés. :D

Időnként látok az utcán internet-terminálok fölé hajolni embereket, és ilyenkor mindig megnézem mit csinálnak éppen. Többnyire a Honfoglalóval (vagy valami hasonlóval, aminek most nem ugrik be a neve) játszanak, egyedül a Duna Plaza-ban a nagy szakállú hajléktalan lóg ki a sorból, aki logikai játékokkal szokott nyomulni.

Ma viszont a Kálvin téren láttam netezni egy hajléktalant, és jólesően észrevételeztem, hogy nem a szokott témákban utazik, ugyanis a Görineveldével játszott. Hogy miért akar valaki virtuális görényt neveli az Interneten az utcáról, azt nem tudom, de tetszett, hogy elütött az átlagtól. :)

Buckminster Fuller az életét 15 percenként dokumentálta 1915-től 1983-ig. Azt mondják, hogy az övé a legdokumentáltabb emberi élet a világon.

Nem tudom, ez a 15 perces dolog a gyakorlatban hogyan működhetett, de az biztos, hogy kitartóbb ember volt, mint én. :P

Nemrég néztem egy filmet a génmódosított élelmiszerekről, és ahogy kivettem, két fő álláspont van. Az egyik szerint a géntechnika hatalmas lehetőségekkel kecsegtet, megoldhatja például az éhezés problémáját, ami egyre szorítóbb lesz, ezért nem mondhatunk le egy ilyen hasznos eszközről. A másik álláspont szerint még nagyon sok kísérletezés kell, hogy biztosak lehessünk a technika ártalmatlanságában, ezért felelőtlenség máris alkalmazni, amíg még ennyire új.

Ez a dilemma a gyógyító szerekről olvasottakat juttatta eszembe, hogy sok embernek meg kellett halnia a történelem során, amíg rájöttünk, hogy melyik gyógyszer mire jó és mire nem. Az emberkísérletek nem válthatók ki teljesen állatkísérletekkel. Ebből a szempontból a géntechnika hasonló a gyógyszerekhez: tudjuk, hogy hasznos, és ezért előbb-utóbb ki is kell próbálni magunkon, mert biztosat csak akkor fogunk tudni. A gyógyszerek esetében visszatekintve elmondhatjuk, hogy az eredmény megérte elődeink áldozatát, de ezt persze mi könnyen mondjuk, hiszen csak az előnyeit élvezzük. Viszont a génmódosításnál fordul a kocka, és azt lehet mondani, hogy ami áldozatot az elődeink hoztak értünk, azt mi is hozzuk meg a jövő generációkért, ezzel leróva az adósságunkat.

Mondom ezt úgy, hogy én nem szeretnék génmódosított ételt enni, és azt pláne nem szeretném, hogy rajtam kísérletezzenek. :P :D

Kattintgatás közben ma eljutottam az angol wikipédia Woman bejegyzéséhez, ahol is a nő fogalmát egy anyaszült meztelen példány fotójával illusztrálták. Nem vagyok prűd (főleg ha nőkről van szó :), de azért érdekes ez a tendencia, hogy a Wikipédián mindent igyekeznek fotóval illusztrálni, tekintet nélkül a szociális konvenciókra.

Lehet, hogy vannak olyan látogatók, akik már a nő képén is fennakadnak, és bár ez szócikk engem éppen nem zavar, de belegondoltam, hogy milyen lesz, ha már mindenhez lesz fénykép. El tudok képzelni olyan dolgokat, amiknek a látványával nem szívesen szembesülnék egy véletlen kattintás után...

Például, ilyen kellemetlen emlékként jut eszembe az a szócikk, amiről már volt szó itt egyszer. :P

A metrón egy öregasszony ült ma velem szemben. A botját maga mellé támasztotta, és a vastag szemüvegén át hunyorogva olvasott valamit. Amikor lapozott, megnéztem, mi az, és egy Bianca újság volt, amiben kizárólag szerelmes történetek vannak.

Kicsit eltöprengtem azon a furcsaságon, hogy a nőknek még ebben a korban is ilyen igénye van a romantikus történetekre, amikor már kevéssé valószínű, hogy hasonló élményeket fognak átélni valóságban.

Úgy látszik, csak a test öregszik meg, de a lélek fiatal marad, és továbbra is igényli ezt a fajta táplálékot. :)