Végére értem a Karamazovoknak nagy sokára. Elég hosszú ideig tartott, mert nem tudtam egyszerre néhány oldalnál többet olvasni belőle. Pedig először ideális választásnak tűnt, hiszen közel állnak hozzám a klasszikus, filozofikus könyvek, és ezekkel a részekkel nem is volt bajom, csak azokkal, ahol Dosztojevszkij mindenáron az emberi érzésekben akart mélyre ásni.
Ennyi szenvelgést, szeret nem szeret dilemmázást, hisztérikus jelenetet régen olvastam egy könyvben összezsúfolva. Nem szeretem a picsogás szó hangzását, de ez tűnik a legmegfelelőbbnek a szereplők viselkedésének leírására. Lehet, hogy csak az én lelki alkatomhoz nem passzolt, de küzdelmes dolog volt a végére érni. Talán 15 év múlva újra megpróbálom. :P
