A könyvtárban járva ma szórakozott voltam, és elfelejtettem megjegyezni a szekrényem számát, ami eddig soha nem fordult még elő velem. Kifelé menet próbálgattam a kódomat különböző szekrényeken, de egyik sem fogadta el. Az egyiknél egy férfi indignáltan rámszólt, hogy az az ő szekrénye. Lehűtöttem, hogy csak a saját szekrényemet keresem, de láthatólag nem nagyon hitte el. Azután végre sikerült megtalálni és kinyitni a sajátomat, és pakolás közben láttam, hogy a férfi még mindig szúrós szemmel figyel engem. Végül is nem hibáztatom, hiszen kívülről szemlélve teljesen olyan lehettem, mint egy ügyes tolvaj, aki az eredményes munkája jutalmául egy kabáttal, és egy minden jóval tele táskával távozik.

A metrón a mozgólépcsőnél összesűrűsödött a tömeg, és egy nő hátrapillantva látta, hogy közel állok hozzá, ezért szorosabban magához szorította a válltáskáját.

Később egy helyen, ahol általában kártyával szoktam fizetni, most kivételesen húszezressel fizettem, és a pénztáros alaposan megvizsgálta, hogy nem hamis-e.

Ma tehát voltam szekrényfeltörő, zsebtolvaj és pénzhamisító is. Jó nap volt. :P