Kvarkvihar

Néha sajnálom, hogy nem vagyok tájékozottabb a magyar könnyűzenében, mert néha egészen jó dolgok bukkannak fel, mint például az alábbi népzenei stílusban készült Quimby-feldolgozás. Régen mintha hallottam volna egyszer ezt a számot, de azóta sem, pedig a jelek szerint elég népszerű, mert kevés magyar videónak vagy egymillió feletti lejátszása a Youtube-on:

Az eredeti változatot sem ismertem:

Olvastam valahol, hogy a szám a kábítószerről való leszokásról szól. Ezt tekintetbe véve nagyon találó, hogy éppen a „csík” zenekar dolgozta fel a számot. :P

A tojásokat hűtőben tartom otthon, de a Match mindig elbizonytalanít, mert ott sima polcokon állnak a tojások a boltban, semmilyen hűtést nem alkalmaznak, még így nyáridőben sem. Legutóbb amikor ott vettem tojást, megnéztem a dobozát, amire a következő volt írva: "Fogyasztói javaslat: vásárlás után hűtőhőmérsékleten tárolni."

Vajon honnan tudják a tojások, hogy a boltban állhatnak kint hűtés nélkül is a polcon, de ha hazaviszem őket, akkor nyomban elkezdhetnek romlani, hacsak nem teszem őket a hidegre?

Egyik nap vásárlás után már a pénztárnál állok, amikor egyszer csak felharsan mögöttem egy hang: „Szia, Sanyi! Mit tudsz a Béláról? Még mindig a hajón van? Én is nemsokára megyek, …”, és így tovább. Hátrafordulva egy elhízott nőt láttam mögöttem állni, akinek a jelek szerint szükséges volt a pénztárnál álló sor közepén lebonyolítani eme fontos beszélgetést. Nem őt hívták, hanem ő hívta a Sanyit onnan. A pénztárosra pillantva láttam, hogy ő is méla undorral szemléli a hangoskodó véglényt, és látszott az arcán, hogy hova kívánja.

Bizonyos értelemben irigylem az ilyen embereket, akiket egy cseppet sem zavar, ha mások is hallják a beszélgetésük minden szavát, az pedig fel sem merül bennük, hogy esetleg ők zavarhatnak másokat. Időnként hasznos lenne ilyen hozzáállással rendelkezni, és alkalmazni a megfelelő helyzetekben, de ez a fajta önbizalom valószínűleg megtanulhatatlan. Erre születni kell, vagy legalábbis kora gyerekkortól erre kell képeződni.

Mindenesetre nehéz elképzelni magamat ilyennek, pedig lehet, hogy ezek az emberek boldogabbak, mert egy cseppet sem aggasztja őket az, hogy mások mit gondolnak. :P

Egy bizonyos orvos rámijesztett nemrég, hogy riasztó mértékben nő az influenzás megbetegedések száma, és a BKV-s utazgatás nagyszerű melegágya a fertőzéseknek. A rémisztgetés hatására elhatároztam, hogy csökkentem a fertőződés kockázatát azzal, hogy ezentúl a metrón a kevésbé népes kocsikba fogok inkább beszállni.

Az emberek többsége ugyanis optimalizál, és általában ahhoz az ajtóhoz tömörülnek, amelyik a legközelebb van a mozgólépcsőhöz. Ezzel szemben én a kiindulási és a cél állomás ismeretében abba a kocsiba fogok beszállni, amelyik a legtávolabb van a kijáratoktól, így több esélyem lesz arra, hogy megússzam a kórságot.

Lehet, hogy nem is kellene erről írnom, mert ha a többi ember tudomást szerez nagy ívű elgondolásomról, akkor esetleg ők is követni fogják, és hatástalan lesz a stratégia. :P

Éppen a vírusokról olvasok egyébként egy könyvet, és meglepő, milyen kiszolgáltatottak vagyunk az Ebola-nak meg a többinek. Talán jobb lett volna, ha inkább nem olvasom el, és akkor az emberek többségéhez hasonlóan boldog tudatlanságban élhettem volna tovább, mit sem tudva holmi vérzéses lázakról és hasonlókról. :-o

Az egyik délután nyugodtan ültem a gépnél, amikor egyszer csak harmonikaszó harsant fel a ház előtt. Soha nem voltam oda a tangóharmonika hangjáért, és igencsak zavart a koncentrálásban, ugyanis éppen blogbejegyzést akartam írni, de emiatt félbe kellett szakítanom, mert a harmonikás ember csak játszott, játszott, és a fejem mintha teljesen kiürült volna, csak a harmonika hangjai verődtek benne ide-oda.

Régen még értem, hogy volt szerepe az ilyen házaló zenészeknek, amikor nem volt más szórakozás, de manapság már van TV, net és egyebek, úgyhogy nagyon korszerűtlennek találtam az élményt.

Azt hittem, hogy valaki kiordít majd, hogy ne zajongjon már, de nem volt lázongás. Még pénzt is dobtak neki. Ezek szerint velem nem stimmel valami, nem a tangóharmonikással. :)

A mostani őssejt ügyről jutott eszembe, hogy vajon miért tilos bizonyos kísérleti fázisban levő eljárásokat embereken alkalmazni? Ha a páciens felnőtt ember, akit felvilágosítanak arról, hogy rosszabbul is lehet a kezeléstől, sőt akár bele is halhat, de ennek ellenére vállalja, akkor miért szólnak bele mások?

Elvégre egy ilyen kezelés egy súlyos vagy halálos beteg embernek esélyt adhat a gyógyulásra, a tudomány pedig előremegy az eredmények által, ami sok embernek hozhat később gyógyulást. Ha valaki vállalja a kockázatot, akkor én nem tiltanám.

Miért nem rendelkezhetünk a saját testünk felett?

Bolíviában betiltottak minden állatszámot a cirkuszokban, mondván, hogy az ilyesmi egyszerűen állatkínzás.

Engem főleg a vadállatok zavarnak, mert nem hiszem, hogy a tigris például élvezné, hogy tüzes karikákon ugrálhat át, de a bolíviaiak ennél is továbbmentek, és a háziállatok használatát is betiltották.

Jó hely lehet ez a Bolívia, ahol ilyen törvényeket hoznak. Az ember azt hinné, hogy arrafelé („a 3. világban”) nálunk civilizálatlanabb népek laknak, és erre tessék.

Ez egy régebbi videó, ami újra kezembe került, de még mindig jó. Ki kellene próbálni valamelyik metróvégállomáson. Talán a magyar utazókat is felvidítaná egy kicsit.

Gordon Brown mesélte egy előadásban, hogy nemrég Nelson Mandela mellett ült egy koncerten, amit Mandela születésnapja alkalmából rendeztek.

Az egyik fellépő a viharos életű Amy Winehouse volt, aki az előadása előtt a következőket mondta a színpadról a neves vendégnek: „Mr. Mandela, bennünk sok közös vonás van. Például az én férjem is hosszabb időt töltött börtönben.”

Mandela bizonyára hízelgőnek találta az összehasonlítást a saját börtönévei és egy kábítószerfüggő elítélté között, akit tanúk erőszakos megfélemlítése és megtámadása miatt csuktak rácsok mögé. :P :D

Nem szerencsés dolog, ha a Szépség és a szörnyeteg előadásán a szörnyeteg nadrágja le akar csúszni, és ezért folyton cibálja felfelé, illetve a nadrág elején tartja a mancsát.

A nézők esetleg helytelen dolgokra asszociálhatnak a Szépség jelenléte kapcsán. :D

A keselyűs bejegyzés kapcsán csodálkoztam, hogy ilyen brutális képeket miért töltenek fel a Wikipédiára, ezért megnéztem a kapcsolódó vitalapot, ahol küzdöttek is egy sort a témán. A konklúzió az volt, hogy a Wikipédia nincs cenzúrázva, és különben is az autofelláció (autofellatio) szócikk kapcsán már van precedens ilyesmire.

Az említett kifejezéssel már találkoztam korábban, de nem túl gyakran, ezért nem is kapcsoltam rögtön, hogy miről van szó, és gyanútlanul kattintottam, hogy megnézzem, mire hivatkoznak. Nemtörődömségemért kellőképpen meg is bűnhődtem, amikor megláttam az ott díszelgő képet. Természetesen nem linkelem be ide, aki nem bír a perverz kíváncsiságával, az rákereshet az angol wikipédián.

Az egyenjogúság nevében megnéztem, hogy hasonlóan dokumentálták-e az autocunnilingus-t is, de arról még csak bejegyzés sincs. Hát micsoda enciklopédia az ilyen? :P

A keselyűs bejegyzést kitették az Indexre (cirkuszt a népnek!), de a szerkesztő szükségesnek látta, hogy a címből (Temessetek a keselyűk gyomrába!) elvegye az „a” betűt.

Művészi integritásomban érzem sértve magam. :P

Ez az oldal ideális a kellemes, agyatlan lazításra. Csak kattinsatok a lovakra hogy énekeljenek vagy elhallgassanak. :)

Az esti órákban sokkal szemfárasztóbb a gép előtt ülni, amikor már nincs természetes világítás, és lámpákkal kell fényt csinálni. Eddig egy állólámpa égett esténként a monitor mellett, ami lefelé világított (nem a monitorra), de ha közel tettem a géphez, akkor túl fényes volt a monitorhoz képest, ha pedig messzebb, akkor nem adott elég fényt, és a monitor sütötte ki a szememet.

Most azzal próbálkozom, hogy a mennyezetvilágítást égetem, ami fentről szórja a fényt. Az első kísérletek alapján ez egy fokkal kevésbé fárasztó a szemnek, de majd kiderül van-e egyéb hátránya.

Neked van valami jó módszered az esti világításra, hogy ne fáradjon le hamar a szemed?

Lapozgatom éppen az Arany oldalakat, amikor egyszer csak Molnár Tamás szexológus nevén akad meg a szemem, akinek a Spontám merevedés (sic!) című blogbejegyzését enyhe megrökönyödéssel olvastam annak idején.

A bejegyzés alapján nem voltam teljesen meggyőzve az úriember szakmai kvalitásairól, de ezek szerint még mindig jól megy neki a biznisz. :P

Érdekesek az ilyen képek a régi idők szépségkirálynőiről. Az ósdi frizura miatt egyik-másik előnytelenül néz ki, egyeseknek az arcuk sem annyira szép, de vannak, akik mai szemmel is csinosak.

Vajon milyenek lesznek a szépségek 50-100 év múlva, akikhez képest a maiak fognak úgy kinézni, mint a mostaniakhoz képest a fentiek. Inkább bele sem akarok gondolni. :)

Ha legközelebb esküvőtök lesz, akkor ne szervezzetek lángoló italokat a programba:

A múltkoriban egy másik fajta halkonzervet emeltem le a polcról, mint amilyet általában szoktam, és kinyitáskor szembesültem azzal, hogy a halaknak megvan a feje is. Ehhez nem vagyok hozzászokva. Egy konzervhal legyen fejetlen.

Olyan szemrehányóan néztek rám az üveges szemeikkel (szemgödreikkel) a dobozból, hogy kénytelen voltam a fejeket elválasztani a törzsüktől, és eltávolítani őket. A fő szempont persze az volt, hogy nem volt gusztusom halfejeket rágcsálni. A gyártók igazán jobban odafigyelhetnének a túlcivilizált emberek lelkivilágára. :P

A halak szeméről egyébként mindig az alábbi vers jut eszembe a Parti Nagy-féle Jaj cica sorozatból:

(ponty)
  
  jaj cica karácsony van
  mennyél ki egy pillanat
  eléggé herótom van
  agyoncsapom a halat
  de hát vagy ő vagy én
  csak add ide a kisláb
  ost na ez a szegény
  meg se tejes se ikrás
  könnyű mondani onnan
  asszed egy leányálom
  epéje mindennek van
  csak ezét nem találom
  a fal pirinyót véres
  de mindennek van ára
  ne kijabáljál édes
  dehogy mostad hiába
  azér nem könnyű élni
  éppenséggel promt nehéz
  pont olyan a halé ni
  ahogy isten szeme néz

Egy kilencgyermekes brit anya és a négy lánya együttesen összesen kilenc plasztikai műtétet csináltatott magán mellnagyobítás céljából.


 

Úgy látszik, nem volt hiábavaló az orvostudomány több ezer éves fejlődése. Vajon mit szólna ehhez a hírhez Avicenna? :P

 

Gyakran előfordul, hogy az utcán látok egy vonzó lányt, majd megfordul, és feltűnik a kezében vagy a szájában a cigaretta, amitől számomra azonnal elveszíti minden vonzerejét. Valószínűleg ilyenkor a tudatom felidézi a dohányzás elleni kampányok figyelmeztető képeit, amiket általában nem találok vonzónak. :P

A legfurcsább az, hogy például ismerek olyan nőt, aki jógázik, és mellette dohányzik is. Érthetetlen, hogy egy értelmes ember egyrészt egészségmegőrző gyakorlatokat végez, másrészt aktívan rombolja a testét. Extrém párosítás. :)

 

Nagyítsd ezen az oldalon a fotó egy részletét kattintással. Majd nagyítsd tovább és tovább. Kedvelem az ilyen tetszetős és filozofikus dolgokat.

 

Tegnap eszembe jutott ez a vers, és meg kell hagyni, a vén kujonnak volt érzéke a költészethez/fordításhoz.

 

Nem tudom, hogy az oroszok általában ilyenek-e, de ez a családi portré a konyhában kicsit bizarr. :D

 

Az ember a Youtube-ra többnyire úgy gondol, mint a botrányos tévémûsorok Mekkájára, és ehhez képest szokatlan, szinte közegidegen, amikor olyan irodalmilag praktikus oldalára is fény derül, hogy ugyanannak a versnek több interpretációja is fent van rajta, így meg lehet tekinteni, hogyan közelítik meg különbözõ mûvészek a költeményt.

Jelen esetben például Bánffy György szenvedélyesen szavalja:



míg Szakácsi Sándor inkább rezignáltan:



Mintha nem is ugyanaz a vers lenne. :)

 

A mából visszanézve furcsa olyan sztorikat hallani, hogy a régi rendszerben a hivatalos közegek zaklatták a hosszú hajú fiúkat, és nyaggatták őket, hogy vágassák le a hajukat.

Viszont mostanság, amikor enyhe viszolygást érzek, ha meglátom valahol egy emós fiúcska feminim ábrázatát az arcába hulló fürtjeivel, kezdem megérteni az akkoriak érzéseit. :D