Kvarkvihar

Az egyik nap olvastam a metrón, amikor váratlanul kialudt a világítás. A szomszéd kocsikban égett a villany, csak a miénkben nem, és a maradék néhány megállót sötétben tettük meg, ami sajnos nem kedvezett az olvasásnak. Az eset azonban eszembe juttatta, hogy egyszer régen már történt velem hasonló.

Akkor a metró első kocsijában utaztam, ahol alig voltak rajtam kívül, és annyira belemerültem az olvasásba, hogy nem vettem észre, hogy már a végállomáson vagyunk, és túlmentem rajta. Arra eszméltem, hogy síri csönd van körülöttem, és a könyvből felnézve egy embert sem láttam a kocsiban. A szerelvény az alagútban állt, az ajtók csukva voltak, és a szomszédos kocsikban sem volt senki. Gondolkoztam, hogy mitévő legyek, amikor váratlanul a villanyokat is lekapcsolták, én pedig ott maradtam egyedül a sötét, zárt metrókocsiban valahol a végállomáson túl az alagút közepén. Érdekes élmény volt. :P

Ma megálltam egy parkban a biciklivel, és egy padra leülve élveztem a napsütést, néztem a zöld füvet és a kék eget. Erről jutott eszembe, hogy a Wikipédia szerint vannak nyelvek, amelyekben nem különböztetik meg külön szóval a kék és a zöld színt. Ilyen például a Vietnami nyelv is, amelyben ugyanaz a szó van a falevelek és az ég színére.

Talán lényegtelennek tartották a különbséget, és ezért nem tartották érdemesnek külön szót kitalálni rá? Végül is nem mindegy, hogy a fák zöldek, és az ég kék, vagy fordítva? :P

Ma bankban voltam, és amikor bementem, tele volt a fiók, többen is várakoztak éppen. Körülnézve láttam, hogy minden ügyintéző nő, és minden várakozó is az. Közben jött még 4-5 új ügyfél, akik mind egy szálig nők voltak. A végére mindent összevetve voltunk vagy tizenöten a fiókban (kisebb fiók volt), és én voltam az egy szál férfi.

Olyan érzésem volt, mintha a válság miatt a nők mindenhol kivették volna a léha férfiak kezéből a pénzügyi irányítást, és inkább ők intéznék a családban a bankügyeket. Lehet, hogy nekem is inkább egy nőre kellene bíznom a pénzügyeimet? :P

A nőkről jut esembe, hogy nézzétek meg, 1955-ben milyen praktikus tanácsokkal látták el az asszonyokat azzal kapcsolatban, hogyan tehetnek a férjük kedvére. A régi szép idők. :D

Mentem ma a metróban, és néztem a plakátokat: Vámpíréhség, True Blood, Alkonyat, ... Vajon miért olyan felkapott manapság ez a vámpíros téma, hogy mindenhonnan ez folyik?

Ráadásul ezekben a modern változatokban a nők általában belehabarodnak a vámpírokba, és megharaptatják magukat velük. A régebbi filmekben, könyvekben a nők féltek a vámpíroktól, ma pedig ők a vágyuk tárgyai.

Ha ezt Drakula megérhette volna... :D

Olvasom, hogy vannak olyan városok a világon, ahol törvény tiltja, hogy az emberek elhalálozzanak. A tiltás oka általában az, hogy megtelik a temető, és mivel nincs hova tenni a halottakat, ezért törvényen kívül helyezik a meghalást. A Wikipédia szerint egyes helyeken az idősek ezt rossz néven is veszik, mert betegek, fáradtak, és szívesen elhunynának, de tiltja a törvény.

Örökké akarsz élni? Akkor már tudod, hova kell költözni. :P

Keret nélküli szemüvegem van, ami diszkrét, de néha túlságosan is az. Ugyanis ha leteszem valahova, akkor szemüveg nélkül meglehetősen nehéz megtalálni a szemüveget. A lencsék ugye átlátszóak, és csak két vékony szár van azokon kívül, amelyek beleolvadnak minden háttérbe, úgyhogy ilyenkor általában beletelik némi időbe, amíg próba-szerencse alapon rábukkanok valahol.

Igazán csinálhatnának már olyan szemüveget, aminek a lencséje letéve átlátszatlanná válik, ha pedig az ember felteszi, akkor újra átlátszó lesz.

Addig is lehet, hogy áttérek majd valamilyen feltűnőbb keretre, amit könnyebb meglátni. :P

A tegnapi gyantázós bejegyzés esetleg azt a téves képet sugallhatja, hogy a filozófusokról csak a szőrtelenítés jut az eszembe, de ez nincs így, ugyanis eszembe jut a témáról a címbeli mondás is. Ezt eredetileg ugyanis Nietzsche mondta, de már annyira beépült a köztudatba, hogy olyanok is lelkesen hangoztatják, akik Nietzsche-nek még a hírét sem hallották, csak az életmódmagazinok boldogságtippjeit tudják könyv nélkül.

Nietzsche úgy gondolta, hogy a szenvedés erősíti a lelket, ezért például az alkoholnak is ellensége volt, lenézte az ilyen kábítószereket, amikkel az emberek a szenvedést akarják megspórolni. Kérdéses, hogy az alkoholról való lemondás mennyire működne a gyakorlatban, és az átlagember képes lenne-e egyáltalán elviselni alkohol nélkül ép ésszel az életet. Ez ugyebár Nietzsche-nek sem igazán sikerült.

Hm, lehet, hogy nekem is alkoholizálnom kellene, nehogy én is a nagy filozófus sorsára jussak? :P

Zárásként ide teszek még egy mondást, ami laza asszociációként eszembe jut a filozófiáról. Ezt nem Nietzsche, hanem Wittgenstein mondta: Wovon man nicht sprechen kann, darüber muss man schweigen. Vagyis: Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Tömör, de velős. :)

Mostantól próbaképpen szabad asszociációk alapján vezetem majd a blogot, vagyis az új bejegyzések úgy fognak születni, hogy elolvasom az előzőt, és ami eszembe jut, az lesz az új bejegyzés témája. Lássuk csak... hmmm... az első szabad asszociáció elég bulvárosra sikeredett, de ha ezt találtam ki, akkor legyen ez. :D

A szőrösség, szőrtelenség problémája eszembe juttatott egy videót, amit nemrég láttam. Amerikában létezik egy talkshow, a The View, amelyben 4 vagy 5 nő (köztük pl. Whoopi Goldberg vagy Barbara Walters) vitat meg különböző társadalmi, politikai kérdéseket. Éppen a Youtube-on láttam egy View részletet, és a kapcsolódó videók között volt egy olyan, amiben az egyik műsorvezető életében először kipróbálja a brazil szőrtelenítést, és eléggé megszenvedi az eljárást, ami szerinte rosszabb, mint egy szülés. Közéleti talkshow és szőrtelenítés. Infotainment a javából, nem igaz? :)

De ennél érdekesebb az a videó, amin keresztül eljutottam a fentihez. Ebben ugyanaz a műsorvezető nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy a Föld gömbölyű-e vagy lapos, amin a kollégái hüledeznek is egy sort. Nálunk is szoktak panaszkodni, hogy milyen emberekből lesz műsorvezető, de azért arra a kérdésre, hogy a Föld gömbölyű-e, szerintem még Kiszel Tünci is tudna válaszolni. Vagy túl optimista lennék? :P

Zárásként ideteszek a végére még egy szabad asszociációt Kiszel Tünde és a Tankcsapda találkozásáról.

Éppen Nietzsche életéről olvastam, és megtudtam, hogy szegénynek nem volt szerencséje a nőkkel, mert elijesztette őket az óriási bajusza (keressetek csak rá a képére, hogy milyen bozontos volt). Ezek szerint a bajusza megtartása fontosabb volt neki, mint hogy nője legyen, de közben depressziós is volt amiatt, hogy nem volt nője. Furcsa dolog ez.

Élete végére megbolondult. Lehet, hogy ebbe őrült bele, hogy nem tudott választani a bajusza és a nők között?

Mindenesetre átérzem a nők szempontjait, akikkel Nietzsche próbálkozott, mert fordított esetben én is tartózkodó lennék egy bozontos bajuszú nővel. :P

A csap megint csöpög, ezért majd szerelem reggel egy kicsit. Néhány hónapja már csöpögött, akkor szét is szedtem, hogy megnézzem, milyen tömítés kell bele, és miután összeraktam, elmúlt a csöpögés. Akkor azzal hízelegtem magamnak, hogy én vagyok a vízvezetékszerelés Mozart-ja, aki ha összerak egy csapot, az egyből megjavul, de most az élet rácáfolt a tehetségemre...

Hacsak a csap nem azért kezdett el megint csöpögni, mert újra érezni akarta gyógyító érintésemet. :P

Almát ettem az imént, és miközben a magházát vágtam ki eszembe jutott, hogy ismertem valakit, aki az almát mindenestül megette. Magostul, magházastul az egészet befalta, csak a szárát hagyta meg. Bezzeg én kivágok belőle mindent, még a barnult részeket is, hogy csak az alma ideális része maradjon meg fogyasztásra.

A kérdés csak az, hogy vajon én vagyok túlfinomult, vagy ő nem volt elég civilizált? :-o

A könyvtárban járva ma szórakozott voltam, és elfelejtettem megjegyezni a szekrényem számát, ami eddig soha nem fordult még elő velem. Kifelé menet próbálgattam a kódomat különböző szekrényeken, de egyik sem fogadta el. Az egyiknél egy férfi indignáltan rámszólt, hogy az az ő szekrénye. Lehűtöttem, hogy csak a saját szekrényemet keresem, de láthatólag nem nagyon hitte el. Azután végre sikerült megtalálni és kinyitni a sajátomat, és pakolás közben láttam, hogy a férfi még mindig szúrós szemmel figyel engem. Végül is nem hibáztatom, hiszen kívülről szemlélve teljesen olyan lehettem, mint egy ügyes tolvaj, aki az eredményes munkája jutalmául egy kabáttal, és egy minden jóval tele táskával távozik.

A metrón a mozgólépcsőnél összesűrűsödött a tömeg, és egy nő hátrapillantva látta, hogy közel állok hozzá, ezért szorosabban magához szorította a válltáskáját.

Később egy helyen, ahol általában kártyával szoktam fizetni, most kivételesen húszezressel fizettem, és a pénztáros alaposan megvizsgálta, hogy nem hamis-e.

Ma tehát voltam szekrényfeltörő, zsebtolvaj és pénzhamisító is. Jó nap volt. :P

Éppen a Szindbád éttermi jelenetét néztem a Youtube-on, és arra gondoltam, hogy az én vacsoráim mennyire nem hasonlítanak ehhez. :P

Persze ez nem baj, mert én az egyszerre keveset elvet követem, ő pedig annyi mindent összeeszik egy ültő helyében, hogy rossz nézni. Leves után velő kenyérrel, utána szárnyas, és a végén még marha is… Értem én, hogy Szindbád életművész, és a jó evés fontos része az élet élvezetének, de mire ezt kipiheni az ember, addigra már jön is a következő étkezés. Ezek az urak akkoriban nemigen csinálhattak mást az evésen kívül. :)

A Youtube-on sétálva egyszer csak eljutottam Pepin bácsi színre lépéséhez a Sörgyári capriccio-ban:

A videóról beugrott a Díszgyász azon jelenete, amelyben Pepin bácsi éppen ki akarja engesztelni sógorasszonyát, és így bókol neki:

Sógorasszony, mondta, mostanság maga a legnagyobb szépség a városkában. Ugyanojjan szisztéma, mint a szépjányoké Erdélyben, ahó nemcsak az egész Cislajtánia, de az egész Translajtánia legszebb kurvái vótak. És anyu vitte a tányért az étellel, és azt mondta. Köszönöm szépen

Ilyen egy vérbeli nő, aki nem akad fenn a szokatlan hasonlaton, hanem csak a bók lényegét nézi, mert tudja és megérti, hogy Pepin bácsi nem tud kibújni a bőréből. :)

Egy linkgyűjtőn láttam a minap, hogy egy orosz kolléga összeszedte az elmúlt évtizedek playmate-jeinek képeit egy helyre. Érdekes látni, hogy az első címlaplánytól (Marilyn), hogyan jutottak el fokozatosan a modern, photoshop-olt, szilikonmellű műnőkig.

Ha ötven év alatt idejutottunk, akkor mi lesz ötven múlva? Lehet ezt még fokozni? Két lehetőséget látok: vagy visszatérünk a Marilyn-féle természetes nőideálhoz, vagy ha a folyamat tovább fokozódik, akkor a Playboy-ban ötven év múlva szexi űrlények lesznek. :P

Éppen egy nagy szőlőfürtöt kellett az imént kettéválasztanom, mert túl nagy volt ahhoz, hogy egyszerre megegyem, de a szétválasztás a sűrűn nőtt szőlőszemek miatt nem ment könnyen, mert nem lehetett hozzáférni a szárhoz, hogy elvágjam. Ilyenkor általában marad a brutális módszer, hogy az ember késsel kettévágja a fürtöt, de nem szeretem, amikor ehhez kell folyamodnom, a kettévágással ugyanis általában szőlőszemeket is elvág az ember, az pedig valahogy megtöri a fürt harmóniáját. Nem tudom, mi az oka, hogy harmonikusan ép és gömbölyű szemekre vágyom, de valahogy úgy jobban ízlik a szőlő, mintha a harmonikus forma az íz harmóniájára is kihatna.

Elég lírikus vagyok ma este, nem? :P

Találtam a szekrényben valamit, amihez hasonlót mintha már láttam volna valahol, de nem tudom hol, nem tudom ez honnan van, és nem is tudom, mire való. Egy stilizált mobiltelefont ábrázol, és a hátuljában gombelem is van:

Mire jó ez a valami? Csak csiripel, vagy tud is valamit? Láttatok már ilyet? 

Nemrég fejeztem be Jared Diamon Összeomlás című könyvét, ami azt boncolgatta, hogyan és miért omlott össze számos múltbeli civilizáció, és kitért arra is, hogy ránk is könnyen ez a sors várhat, hiába hisszük, hogy velünk ez nem történhet meg.

Megemlítette azt a közismert tényt is, hogy a fejlődő országok mind a fejlett országok szintjén akarnak élni, ami fizikailag nem lehetséges, mert a Föld nem bírja majd el, de ennek ellenére törekszenek rá, mert a TV-ben és a filmekben látják, hogyan élünk mi errefelé, és ezek után nehéz lenne elvitatni tőlük a jogot, hogy ők is így élhessenek.

A kézenfekvő megoldás az önkorlátozás lenne, de ismerve az emberi természetet nem fog sor kerülni olyasmire, hogy a fejlett országok lakói önként lemondjanak a kényelmükről azért, hogy néhány évtized múlva ne legyen mindenkinek sokkal rosszabb.

Te például le tudnál mondani az autóról, és mindenhova vonattal, busszal, tömegközlekedéssel járni? Nem akkor, amikor már rá leszünk kényszerítve, hanem most, amikor még nincs semmilyen kényszerítő erő? Ez is a közlegelő problémája, csak itt a legelő a Föld, és mi vagyunk azok, akik túllegeltetünk rajta az életmódunkkal.

Carpe diem! :)

Már több helyen olvastam, hogy igazából mezítláb kellene járnunk, és a modern cipők szétbarmolják a lábunkat, de most hallottam először arról, hogy van igazi ötujjas cipő is. Hülyén néz ki, de azok szerint, akik próbálták, szuper érzés járni benne.

Így néz ki. Kipróbálnám.

Nemrég biztosítási ügyeket kellett intéznem, és ennek kapcsán eszembe jutott, hogy az egyik barátomhoz egyszer betörtek, és utána büszkén mesélte nekem, hogy mi mindent beírt az ingóságok közé a kárbejelentésnél, amije nem is volt, hogy minél többet fizessen neki a biztosító.

Ma kocsival parkoltam az egyik bevásárlóközpontnál, és volt három tátongó mozgássérült-parkoló, de inkább elkerültem őket, és arrébb parkoltam le. Fél perc múlva jött egy drágaautós kolléga, aki nyílegyenesen a mozgássérültek helyére állt be, és nem zavartatta magát.

Ilyenkor elgondolkozom, hogy mi a helyes stratégia? Becsületes „baleknak” lenni, vagy „élelmes” csalónak? A közlegelők tragédiája szerint ha mindenki csal, akkor annak katasztrófa a vége, viszont ha a többség betartja a szabályokat, akkor a csalóknak megéri a simliskedés, hiszen ők jobban járnak.

Lehet, hogy időnként nekem is „élelmesnek” kellene lennem a változatosság kedvéért? :P

Nemrég biciklivel mentem valahova, és éppen egy külvárosi részen haladtam át, amikor elértem egy forgalmas úthoz, ahol jelzőlámpás gyalogátkelő volt. Ez egy elég kopár környék, a gyorsforgalmi út két oldalán nincs semmi, csak sínek, nincs buszmegálló vagy hasonló, ezért nem is ácsorog ott senki, mert nincs miért, csak odaér, megnyomja a gombot, átmegy az úton, és megy tovább a dolgára.

Amikor odaértem a biciklivel, akkor már várakoztak emberek az átkelésre, ezért megálltam én is, és vártam. Néhány másodperc telhetett így el, amikor észrevettem, hogy valami nem stimmel. A gyalogoslámpa ugyanis zöld volt, amire először nem is figyeltem fel, mert a járdán álló embereket látva automatikusan megálltam. Szóval a lámpa zöld volt, a forgalom pedig állt. Mellettem egy öregasszony ácsorgott szatyorral a kezében, és egyenesen előre nézett a túloldalra, mint aki a lámpára vár, hogy váltson. A túloldalon szemben egy férfi állt egy gyerekkel, és hasonlóképpen álltak, és vártak. Közben a lámpa zöld volt, a forgalom csak állt, és nem történt semmi. Senki sem mozdult.

Tétován elindultam a biciklivel, és átgurultam a zebrán, de mindenki csak állt továbbra is. Továbbgurultam, és vissza se néztem, mert annyira zavarba ejtő volt az egész jelenet. Mintha kizökkent volna a világ kereke, és egy pillanatra megállt volna a gépezet, én pedig véletlenül tanúja lettem volna a gikszernek. Talán így írásban nem is lehet jól visszaadni a hangulatot, de átélve teljesen érthetetlen volt, ami történt.

Most visszagondolva rá teljesen valószerűtlennek tűnik az egész, pedig szó szerint így történt, ahogy leírtam. X-akták. :)

A divatcégek néha túlzásba viszik a photoshop-ot, mint például itt, ahol a machinációk után a modell feje szélesebb, mint a csípője. Ha így haladunk, lassan az űrlények lesznek a követendő példák a nők számára. :P

Általában nem szoktam emlékezni az álmaimra, de az egyik nap annyira bizarr dolgot álmodtam, hogy fel is ébredtem rá, és utólag is tisztán emlékeztem a részletekre. Mivel máskor nem szoktam álmokra ébredni, ezért az esetből arra következtetek, hogy általában nem álmodom olyan bizarr dolgokról, amikre felébred az ember, csak szép dolgokról, mint például szivárványokról, csörgedező patakokról és bárányfelhőkről.

De van egy olyan gyanúm, hogy áltatom magam, és ennyire azért nem ártatlanok az álmaim. :P :D

Ez a tetoválás nem egy szokványos darab. Ritkaság, hogy valaki Pálnak a korinthusiakhoz írott első leveléből tegyen fel egy részletet a hátsófelére:

A szeretet hosszan tűr, jóságos a szeretet, nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fújja fel magát, nem illetlenkedik, nem keresi a magáét, nem keseredik el, nem rója fel a gonoszt, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindenben állhatatos.

Persze angolul a szeretetre és a szerelemre egy szó van, úgyhogy így érthetőbb a szövegválasztás a leányzó részéről. :)

Éppen a mosdót sikáltam ma, és arra gondoltam közben, hogy milyen rossz, hogy az életben olyan dolgokkal is muszáj foglalkozni, mint például a takarítás. Ekkor viszont eszembe jutott a múltkor itt emlegetett buddhista mondás: a fájdalom (takarítás) elkerülhetetlen, de a szenvedés választható.

Ennek mintájára az emberi boldogság egyik kulcsa lehetne, ha, például, az elkerülhetetlen kellemetlen tevékenységeket kellemes tevékenységként tudnánk kezelni. Vagyis a takarításban is meg kellene találni a szépséget és a játékosságot, és így játéknak felfogva az egészet sokkal könnyebb lenne elvégezni.

Egyelőre eddig jutottam el a forradalmian új takarításfilozófia megalkotásában.